Ebben a pdf-dokumentumban hozzuk nyilvánosságra intézményünk 2024/25-ös tanévére vonatkozó ideiglenes felvételi rangsorát.
Amennyiben ezek (és egyéb intézmények – legkésőbb március 22-ig nyilvánosságra kerülő – ideiglenes felvételi jegyzékei) alapján módosítani szeretnék a tanulói adatlapon megadott sorrendet, erre van lehetőségük, a felvételi eljárás rendjéből idézzük az Oktatási Hivatal oldaláról:
„A felvételi vizsgák eredményei, tapasztalatai vagy egyéb információ alapján a tanulóknak 2024. április 8-10. között lehetőségük van eredeti továbbtanulási szándékuk megváltoztatására. Ilyenkor módosító tanulói adatlapot kell továbbítani a Hivatalba. A módosításra a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő rendszerben van lehetőség a felvételi lapok kitöltésével megegyező módon.”
Kérdés esetén keressenek bennünket hétköznaponként munkaidőben a emailen vagy a 20/8244334-es telefonszámon.
Eljött az ideje a külső duális képzőhelykeresésnek!
A 11.T osztályos technikumi tanulók a nyári egybefüggő gyakorlatukat, a 12.T osztályos diákok a nyári egybefüggő és a következő tanév évközi gyakorlatát, míg a 9.V osztályos szakképző iskolai tanulóink – a következő tanév elejétől kezdődően – az évközi gyakorlatukat külső duális képzőhelyen teljesíthetik. A szakirányú oktatásra szakképzési munkaszerződés keretei között kerülhet sor.
A Befogadó nyilatkozatok leadási határideje Vargáné Krug Ágnes gyakorlati oktatásvezetőnek:
11.T és 12.T számára: 2024. április 3.
9.V számára: 2024. április 30.
Az alábbi dokumentumok segítenek a képzőhelykeresésben:
„Egy jubileum mindig abban segíthet egy intézményt, hogy hálát adjon az elődökért, megbecsülje a jelent, és új terveket fogalmazzon meg a jövőre vonatkozóan.
Mi is így tekintünk erre a 125. tanévre, amelyben szeretnék megerősíteni alumni-közösségünket egy össz-öregdiáktalálkozó szervezésével, kiadunk iskolatörténeti könyvet, szervezünk munkaközösségenként versenyeket, kiállításokat, tanév végi diák-gálát, valamint örömmel leszünk házigazdái a Nyári Evangélikus Pedagógus Akadémiának a tanév zárásaként.
Minden hónapnak meghatározunk egy tematikus fókuszt is ebben a jubileumi tanévben, amelyek segítik mindennapjainkat, tematizálják áhítatainkat, programjainkat, erősítik identitásunkat. Ezek a következők:
Szeretettel várjuk valamennyi öregdiákunkat és a nyugdíjas tanár kollégákat iskolánk alapításának 125 éves jubileuma alkalmából rendezett találkozóra 2024. június 15-én szombaton! Egyúttal kérjük az évfordulós (5, 10, 15, 20… 50, stb.) osztályokat, hogy erre a napra szervezzék találkozóikat! A részletes programmal – és regisztráció-lehetőséggel – később jelentkezünk.
Szeretettel várunk minden szülőt a 2023. november 24-én tartandó fogadóórára. 16 és 18 óra között tudjuk fogadni Önöket, a legtöbb oktatónknál a Kréta-rendszeren keresztül előre is be tudnak jelentkezni.
Itt pedig a tanév során érvényes fogadóórákat találják, előzetes bejelentkezés az iskola elérhetőségein, ill. a Kréta-rendszeren keresztül:
Szeretettel várjuk idei nyílt napjainkon november 15-én és 16-án, szerdán és csütörtökön 9 órakor a képzéseink iránt érdeklődő tanulókat, szülőket és pedagógus kollégákat! 16-án elsősorban a távolabbról érkezők részvételére számítunk. Helyszín: iskolánk díszterme (Kőszeg, Árpád tér 1. – parkolás az iskola focipályáján), majd lehetőség lesz megtekinteni képzési helyszíneinket is.
Ezen a térképrészleten azon gyülekezeti és iskolai közösségek láthatók, akik aktívan részt vesznek a Teremtés hete idei programjában.
Mi csütörtökön iskolai csendesnapunk keretében látogatunk el a városunkban található Csónakázó-tóhoz és a Gyöngyös-patak egy-egy szakaszát figyeljük meg a Teremtésheti Munkafüzetben található imaösvény állomásaihoz kapcsolódva, majd ezekkel az élményekkel ünnepelünk egy istentiszteletet, melynek témája: „Áradjon az igazság, mint a víz!”
A Kőszegi Evangélikus Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, az iskola alapításának 125. évfordulójához kapcsolódó ünnepségsorozat keretében, az iskola arculatának frissítése érdekében logó pályázatot ír ki.
A pályázatot kiíró bemutatása
A Kőszegi Evangélikus Középiskola nagyon változatos képzési profillal rendelkező oktatási intézmény. Iskolánk – Gyurátz Ferenc evangélikus püspök alapításával (1899) – az induláskor, korszerű, középfokú leánynevelésre vállalkozott, s rövid időn belül mintaiskola lett. Tette ezt nemzetközileg is modernnek számító pedagógiai elvek alkalmazásával. Nevelési célját „okos, művelt, dolgos” tanulók képzésében – ma úgy mondanánk – a teljes ember formálásában határozta meg, s mindezt nemzetközileg is modernek számító pedagógiai elvek, módszerek alkalmazásával érte el, továbbá a szellemi ismeretek mellé lelki kiteljesedést és gyakorlati ismeretek elsajátítását is biztosította. Az idei tanévben ünnepeljük az iskola alapításának 125. évfordulóját. Az évek során képzéseink szerkezete többször átalakult, küldetésünk tartalma azonban az eredeti célokkal összhangban van.
Iskolánk küldetése, hogy a teljes embert szólítsa meg a maga teremtettségében és szabadságában. Ezért célunk, hogy diákjaink megtalálják a számukra megfelelő kihívást a színvonalas, egyéni tanulási utakra figyelő oktatásban, a szakképzés különböző formái által, a személyes hit és közösség megélésében, valamint a kollégiumi életben. Ennek megfelelően képzési formáink olyan egységet képeznek, amelyben tanítók és tanítottak együtt munkálkodnak azon, hogy a ránk bízott diákok otthonra találjanak a teremtett világban. A városban a jelenlegi és öregdiákok az intézményt TEKI rövidítésként ismerik. Jelenlegi szlogenünk: Több, mint iskola: TEKI!
Feladat
A Kőszegi Evangélikus Középiskola (mint intézmény) önálló logóval, arculattal rendelkezik, de a jubileumi év eseményeihez kötődő ajándéktárgyakon, pólókon stb. nem ezen arculat szerint szeretnénk a kreatív anyagot (illusztrációt) megjeleníteni.
A felhívás célja, hogy egy olyan minél megjegyezhetőbb és felismerhetőbb illusztráció (logó) készüljön, amely ehhez az évhez kapcsolódó promóciós anyagokon jelenne meg.
Szeretnénk, ha a megtervezett illusztráció a különféle alapanyagból előállított ajándéktárgyak sorozatgyártására alkalmas lenne.
Például:
– fa tárgyakra: gravírozással és szita/tampon nyomással (fa pendrive, fa toll, vágódeszka, öröknaptár)
– fémre: gravírozással és tamponnyomással
– porcelán/kerámia: szublimációs nyomással és körszitázással (pl. bögre) – textília: szitázással (pl. kötény, vászontáska, póló)
– műanyag: szita és/vagy tampon
– kis méretű kitűzőn, jelvényen öntvényként
– üveg: gravírozással
– papír: szórólapok, árjegyzékek, termékleírások, kiadványok klasszikus nyomdatechnológiával
Lehet nonfiguratív, absztrakt, a témához illeszkedő ötletes illusztrációval is pályázni.
Célkitűzés
A nyertes munkától azt várjuk, hogy tükrözze az iskolánk sokszínűségét, sugallja, hogy nálunk a szabadságérzet, a biztonság, a szeretet az oktatás mellett különös hangsúllyal van jelen. Fontos továbbá az egyediség, az újszerű megközelítés, egyértelmű azonosíthatóság, más iskoláktól történő könnyű megkülönböztethetőség.
Szeretnénk, ha a jubileumi arculattal olyan termékeket tudnánk gyártatni, melyeket a fiatal korosztály is szívesen használ, visel, vásárol, ugyanakkor egy öregdiákunk számára is az alma matert idézi fel.
Célközönség
– 14 – 20 év közötti diákok
– az iskola volt diákjai
– az iskola iránt érdeklődő szülők
Ígéret/támogatás
Az arculat legyen fiatalos, kreatív és lendületes. Üzenje, hogy az iskolánk közösségéhez tartozni „trendi”.
Stílus
– egyedi, ötletes/kreatív, újszerű, de időtálló
– fiatalos,
– lehet direkt, de az absztrakció sem kerülendő
– letisztult vonalvezetés
– megjelenése legyen összhangban a fenntarthatósággal
– karizmatikus
– dinamikus
Kerülendő
Kerülendő vagy elsődleges, uralkodó használata nem támogatott:
– épített környezet
– 125 év
– a jelenlegi képzési rendszerhez kapcsolódó direkt kötődés
Egyéb ismérvek
Az elkészült illusztrációkat lehetőleg vektoros és kép formátumban is kérjük átadni (pl.: .ai, .jpg), valamint a felhasználásra vonatkozó jogokhoz teljes körűen ragaszkodunk. (Nem kizárva az egészen kezdő ’kreatívokat’ elfogadunk legalább A/4-es méretben pdf fájlokat is.)
Szívesen vesszük, ha a javasolt grafikát kérjük látványterveken is bemutatja a pályázó, különféle alkalmazási felületeken pl.: pólón, bögrén, tollon, vágódeszkán, bőr kulcstartón, textil szatyron, kulacson, de ez nem kötelező része a pályázatnak.
Az elkészült munkákat a címre kérjük 2023. szeptember 30-ig elküldeni. Kérjük egy mellékelt levélben a pályázó nevét, elérhetőségeit megadni.
A kész műveket az intézmény diákjaiból, szülőiből és tanáraiból álló közösség rangsorolja, bírálja el 2023. október 14-ig. Eredményhirdetés 2023. október második felében várható, melynek pontos időpontjáról a későbbiekben határozunk.
Fődíj
Kétszemélyes, két éjszakás szállodai szolgáltatáscsomag a kőszegi Harangtorony Szálló felajánlása alapján.
(Ez a díj csak akkor kerül kiosztásra, ha a nyertes terv ténylegesen felhasználásra kerül.)
További díjak: oklevelek, ajándékcsomagok
A pályázat nyílt, elsősorban az iskolánkhoz valamilyen módon kötődőket szeretnénk megszólítani, de szívesen veszünk máshonnan érkező ötleteket is.
A szeptember 3-i Veni Sancte istentiszteleten Zsóri-Ments Orsolya iskolalelkész a magvető példázatáról prédikált, megáldotta iskolánk 71 új diákját, majd beiktatta tanári tisztségébe három – határozatlan idejű kinevezést kapó – kollégánkat. Képek az iskola FB-oldalán találhatók, Isten áldja a 2023/24-es tanévünket!
Megköszönve Zsóri-Ments Orsolya iskolalelkészünk és a többi résztvevő szolgálatát, az új tanév kezdetén én is szeretettel köszöntöm Önöket. Erős vár a mi Istenünk!
Számokat hoztam mára. Olyan számokat, amelyek itt vannak körülöttünk, amelyeket egész sokszor fogunk hallani – és remélhetőleg megélni és megtapasztalni – az idei tanév során.
Az első ilyen szám az egyes. Az, ahonnan minden indul. Az első. Az első nap az iskolában, az első jó jegy, az első nem túl jó jegy. Az első új barát, az első szerelem, az első lovaglás, az első sikerült piskótatekercs, az első… mindenki sorolhatja saját egyeseit/elsőit… Sok ilyen tartalmas első megéléseket kívánok mindenkinek az idei tanévben, nemcsak a most külön is áldást kapott 9.-es diákjainknak.
A második ilyen szám a kettes. Az, amikor az egynek már van párja. Amikor már nem egyedül van. Amikor már van mellette valaki, aki támogatja, akivel lehet nevetni, akivel lehet sírni, akivel lehet megosztani/átélni/megélni/tájékozódni/kérdezni/kapcsolódni. Sok ilyen kapcsolódást kívánok mindenkinek ebben a tanévben.
A harmadik ilyen szám az ötös. 5 évig járnak ide technikusaink, mostantól csak osztatlan formában létezik ez a képzésfajta, örülünk újabb nagy létszámú technikusi osztályunknak. Természetesen a bizonyítványban sem mutat rosszul ez a szám, örülünk, ha nincs kevés belőle, kívánok mindenkinek ebből is minél többet az idei tanévben.
A három számot összeolvasva egy szép kerek szám jelenik meg előttünk: 125. 125 év: egy és egy negyed évszázad. Iskolánkat 1899-ben alapított Gyurátz Ferenc evangélikus püspök, így igazából jövőre, a 2024-es esztendőben lesz 125 éves, de – mivel nem 0., hanem 1. tanévvel kezdődött a történet – ezért tudjuk ma megnyitni a 125. iskolai évünket, és meghirdetni a 125-dik jubileumi tanévet.
Lesz ebben az idei tanévben a szokásos iskolai programokon kívül nagyszabású öregdiák-találkozó, kiadunk iskolatörténeti könyvet (Horváth Antal nyug. ig. szerzőségével/szerkesztésében), szervezünk diák-gálát, mi rendezzük az evangélikus pedagógusok nyári országos találkozóját, és még sok más egyéb módon fogunk ünnepelni. Erre a közös ünneplésre hívok minden diákot és szülőt, tanárt és vendéget, hogy megéljük azt, milyen jó közösen iskolát csinálni immár egy és negyed évszázada.
Ha a számok sorában megyünk tovább, akkor egy újabb évfordulót szeretnék idehozni, ez pedig nem volt, hanem lesz.
Egész pontosan 58 év múlva. 2081. szept. 3-án, azaz mától számítva 58 év múlva. Valószínűleg a templomban ülő tanárok, szülők közül ezt már nagyon kevesen fogják megélni, de az itt ülő diákok közül remélhetőleg minél többen. Én sem számolok azzal, hogy ezt a napfogyatkozást személyesen fogom látni, de örömmel emlékszem arra, hogy 1999. augusztus 11-én személyesen láthattam az akkori magyarországi napfogyatkozást. Mit jelent számunkra a Nap? Az élet forrását. Azt, amit az Úristen az égre helyezett, és lett világosság. Hiszem, hogy ezt a FORRÁS kifejezést is sokszor fogjuk hallani az idei tanévben, szeptemberben biztosan, ugyanis az idei tanévben minden hónaphoz, mind a tízhez fogunk egy-egy értéket csatolni. Szeptemberben ez nem más, mint a forrásaink. Az, ami a kezdeteket jelöli, azt, ahonnan indulunk. Ez lehet a Nap, ez lehet az Úristen életet adó igéje (ahogyan lelkésznőtől is hallottuk), ez lehet 1899, ez lehet a mai nap.
Hiszen most is egy startvonalon állunk. Aztán remélhetőleg szabályos rajttal elindulunk. Aztán remélhetőleg a szabályokat betartva megugorjuk az elénk tett gátakat. Mind a tízet.
Éppen úgy, mint ezen a fantasztikus képen, amelyet a budapesti atlétikai világbajnokság anyagai közül mentettem le. Azt kívánom, hogy nézzük ezt egy kicsit. Nézzük a rajtnál való közös kirobbanást, az első gátnál való (még) közös lábemelést, aztán utána természetes, hogy valakik gyorsabban, mások meg lassabban haladnak. Nem tudhatja mindenki az 5-ös pályán futó tempóját, ami talán nem is baj. A lényeg, hogy mindenki célba érjen, ne legyen gátdöntés, ne legyen bukás, ne legyen sérülés.
10 gát van itt, kedves diákok, akár nézhetjük az előttünk álló 10 hónapot ilyen megugrandó 10 gátnak. Kívánom, hogy mindegyiket sikeresen vegyétek! Az elsőben – ahogyan jeleztem – a forrásainkra fogunk tudni figyelni, ebben igyekszünk Benneteket segíteni oktató kollégáimmal.
Azt kívánom ma minden diákunknak, hogy tudjátok a célt is látni magatok előtt! Azt, amikor már a 10. gátat is átugorva mellbedobással megérkeztek a célba, és csippan az óra. Néhányatoknak úgy fogják hívni ezt a célt egyszerűen, hogy sikeres tanév, másoknak sikeres ágazati alapvizsga, néhányaknak sikeres érettségi vizsga vagy éppen sikeres szakmai vizsga. De az is lehet, hogy ezt a célt úgy hívják, hogy önmagad legyőzése. Mi azon vagyunk, hogy senkit ne hagyjunk el egyik gátnál sem.
Ezt szeretném egyszerű üzenetként rábízni minden diákra és tanárra, szülőre és iskolavezetőre, hogy ezzel a lelkülettel induljunk a 2023/24-es tanévünkbe!
(…gyakorlati információk… – közte Főnix-díj kihirdetése és arculat-pályázat meghirdetése…)
Ezekkel a gondolatokkal a Kőszegi Evangélikus Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 2023/2024-es – jubileumi 125. – tanévét MEGNYITOM!
Ez a weboldal sütiket (cookies) használ ahhoz, hogy a weboldal megfelelően működjön, továbbá az oldalt felkereső látogatók számára a legjobb felhasználói élményt lehessen biztosítani. A sütikben elmentett információk a weboldalt felkereső látogatók böngészőjében kerül tárolásra, és olyan adatokat tartalmaznak amelyeknek segítségével felismerhetjük, ha a weboldalra visszalátogat, vagy segít abban, hogy a weboldal melyik oldalait látogatja a felhasználó a leggyakrabban, mik a legérdekesebbek számára, melyik részek a legjobban használhatóak.
A felhasználó a bal oldali rész fülein keresztül a süti beállításokat részletesen be tudja állítani.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.