evnyito6

Veni Sancte 2023

A szeptember 3-i Veni Sancte istentiszteleten Zsóri-Ments Orsolya iskolalelkész a magvető példázatáról prédikált, megáldotta iskolánk 71 új diákját, majd beiktatta tanári tisztségébe három – határozatlan idejű kinevezést kapó – kollégánkat.
Képek az iskola FB-oldalán találhatók, Isten áldja a 2023/24-es tanévünket!

Igazgatói tanévnyitó beszéd – Kőszeg, 2023. 09. 03.

Tisztelt Iskolai Közösség, Tisztelt Polgármester Úr/Lelkész Asszony/Felügyelő Úr/Igazgató Úr, Kedves Diákok, Kedves Kollégák, Tisztelt Szülők/Vendégek!

Megköszönve Zsóri-Ments Orsolya iskolalelkészünk és a többi résztvevő szolgálatát, az új tanév kezdetén én is szeretettel köszöntöm Önöket. Erős vár a mi Istenünk!

Számokat hoztam mára. Olyan számokat, amelyek itt vannak körülöttünk, amelyeket egész sokszor fogunk hallani – és remélhetőleg megélni és megtapasztalni – az idei tanév során.

Az első ilyen szám az egyes. Az, ahonnan minden indul. Az első. Az első nap az iskolában, az első jó jegy, az első nem túl jó jegy. Az első új barát, az első szerelem, az első lovaglás, az első sikerült piskótatekercs, az első… mindenki sorolhatja saját egyeseit/elsőit… Sok ilyen tartalmas első megéléseket kívánok mindenkinek az idei tanévben, nemcsak a most külön is áldást kapott 9.-es diákjainknak.

A második ilyen szám a kettes. Az, amikor az egynek már van párja. Amikor már nem egyedül van. Amikor már van mellette valaki, aki támogatja, akivel lehet nevetni, akivel lehet sírni, akivel lehet megosztani/átélni/megélni/tájékozódni/kérdezni/kapcsolódni. Sok ilyen kapcsolódást kívánok mindenkinek ebben a tanévben.

A harmadik ilyen szám az ötös. 5 évig járnak ide technikusaink, mostantól csak osztatlan formában létezik ez a képzésfajta, örülünk újabb nagy létszámú technikusi osztályunknak. Természetesen a bizonyítványban sem mutat rosszul ez a szám, örülünk, ha nincs kevés belőle, kívánok mindenkinek ebből is minél többet az idei tanévben.

A három számot összeolvasva egy szép kerek szám jelenik meg előttünk: 125. 125 év: egy és egy negyed évszázad. Iskolánkat 1899-ben alapított Gyurátz Ferenc evangélikus püspök, így igazából jövőre, a 2024-es esztendőben lesz 125 éves, de – mivel nem 0., hanem 1. tanévvel kezdődött a történet – ezért tudjuk ma megnyitni a 125. iskolai évünket, és meghirdetni a 125-dik jubileumi tanévet.

Lesz ebben az idei tanévben a szokásos iskolai programokon kívül nagyszabású öregdiák-találkozó, kiadunk iskolatörténeti könyvet (Horváth Antal nyug. ig. szerzőségével/szerkesztésében), szervezünk diák-gálát, mi rendezzük az evangélikus pedagógusok nyári országos találkozóját, és még sok más egyéb módon fogunk ünnepelni. Erre a közös ünneplésre hívok minden diákot és szülőt, tanárt és vendéget, hogy megéljük azt, milyen jó közösen iskolát csinálni immár egy és negyed évszázada.

Ha a számok sorában megyünk tovább, akkor egy újabb évfordulót szeretnék idehozni, ez pedig nem volt, hanem lesz.

Egész pontosan 58 év múlva. 2081. szept. 3-án, azaz mától számítva 58 év múlva. Valószínűleg a templomban ülő tanárok, szülők közül ezt már nagyon kevesen fogják megélni, de az itt ülő diákok közül remélhetőleg minél többen. Én sem számolok azzal, hogy ezt a napfogyatkozást személyesen fogom látni, de örömmel emlékszem arra, hogy 1999. augusztus 11-én személyesen láthattam az akkori magyarországi napfogyatkozást. Mit jelent számunkra a Nap? Az élet forrását. Azt, amit az Úristen az égre helyezett, és lett világosság. Hiszem, hogy ezt a FORRÁS kifejezést is sokszor fogjuk hallani az idei tanévben, szeptemberben biztosan, ugyanis az idei tanévben minden hónaphoz, mind a tízhez fogunk egy-egy értéket csatolni. Szeptemberben ez nem más, mint a forrásaink. Az, ami a kezdeteket jelöli, azt, ahonnan indulunk. Ez lehet a Nap, ez lehet az Úristen életet adó igéje (ahogyan lelkésznőtől is hallottuk), ez lehet 1899, ez lehet a mai nap.

Hiszen most is egy startvonalon állunk. Aztán remélhetőleg szabályos rajttal elindulunk. Aztán remélhetőleg a szabályokat betartva megugorjuk az elénk tett gátakat. Mind a tízet.

Éppen úgy, mint ezen a fantasztikus képen, amelyet a budapesti atlétikai világbajnokság anyagai közül mentettem le. Azt kívánom, hogy nézzük ezt egy kicsit. Nézzük a rajtnál való közös kirobbanást, az első gátnál való (még) közös lábemelést, aztán utána természetes, hogy valakik gyorsabban, mások meg lassabban haladnak. Nem tudhatja mindenki az 5-ös pályán futó tempóját, ami talán nem is baj. A lényeg, hogy mindenki célba érjen, ne legyen gátdöntés, ne legyen bukás, ne legyen sérülés.

10 gát van itt, kedves diákok, akár nézhetjük az előttünk álló 10 hónapot ilyen megugrandó 10 gátnak. Kívánom, hogy mindegyiket sikeresen vegyétek! Az elsőben – ahogyan jeleztem – a forrásainkra fogunk tudni figyelni, ebben igyekszünk Benneteket segíteni oktató kollégáimmal.

Azt kívánom ma minden diákunknak, hogy tudjátok a célt is látni magatok előtt! Azt, amikor már a 10. gátat is átugorva mellbedobással megérkeztek a célba, és csippan az óra. Néhányatoknak úgy fogják hívni ezt a célt egyszerűen, hogy sikeres tanév, másoknak sikeres ágazati alapvizsga, néhányaknak sikeres érettségi vizsga vagy éppen sikeres szakmai vizsga. De az is lehet, hogy ezt a célt úgy hívják, hogy önmagad legyőzése. Mi azon vagyunk, hogy senkit ne hagyjunk el egyik gátnál sem.

Ezt szeretném egyszerű üzenetként rábízni minden diákra és tanárra, szülőre és iskolavezetőre, hogy ezzel a lelkülettel induljunk a 2023/24-es tanévünkbe!

(…gyakorlati információk… – közte Főnix-díj kihirdetése és arculat-pályázat meghirdetése…)

Ezekkel a gondolatokkal a Kőszegi Evangélikus Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 2023/2024-es – jubileumi 125. – tanévét MEGNYITOM!