tekiszalag

Rendhagyó szalagtűzés

November végén szülőkkel, tanárokkal szerettük volna együtt ünnepelni az idei tanévben végzős osztályainkat, hogy a szokásoknak megfelelően a Jurisics Vár Lovagtermében megkapják azt a szalagot, amely jelzi, hogy 2, 3 vagy 4 éven keresztül evangélikus iskolánk diákjai lehettek.

A vírushelyzet miatt ez most nem volt lehetséges, de örültünk a diákjaink kezdeményezésének, hogy ők mindezek ellenére szeretnék hordani a szalagot, találjuk meg a módját egy ünnepélyes átadásnak.

Osztályfőnökkel, igazgatóval, szépen felöltözött diákokkal végül 2021. február 26-án, pénteken iskolánk dísztermében tartottuk ezeket az osztályonkénti alkalmakat. Ezek során egyaránt meg tudtunk felelni az egészségügyi előírásoknak, és mégis méltó körülmények között – osztályfőnöki beszéddel, iskolalelkészi (videós) áhítattal, zenével és áldással – kapták meg diákjaink a szalagot, amelyről sokan hisszük, hogy több, mint egy kék szövetdarab; a közösséghez tartozást jelzi.

Az ünnep egyik különleges pillanata volt, amikor a 13K-s osztályfőnök – egykor maga is Tekis diák Kovács Péter tanár úr – saját volt osztályfőnökétől kapott Paulo Coelho-idézetét osztotta meg útravalóul övéivel: „A világon minden ember kapott valami adományt az égtől. Ez valakiben magától megmutatkozik, valakinek viszont meg kell dolgoznia érte, hogy megtalálja.”

A 12A-s osztályfőnök, Gergáczné Varga Andrea tanárnő Márai Sándor szavaival együtt biztatta diákjait, hogy ne mulasszák el a pillanatot! Szakképző (11C) osztályától dr. Molnárné Módra Nelli tanárnő pedig Simon András gondolataival búcsúzott: „A te szíved mélyén is ott van a tudás, amely boldoggá tehet. Életed forgatókönyvét Isten írja, de a stílusát te teszed széppé vagy édessé azzal, ahogy megéled.”

Kívánjuk végzős diákjainknak Isten áldását az úton, amelynek következő állomása a sikeres érettségi és szakmai vizsga lesz.

MB