Pénz7 logo

Pénz7 – Pénzügyi és vállalkozói témahét

A Pénzügyi és vállalkozói témahét, a PÉNZ7 hetedik éve kerül megrendezésre.

Iskolánk a korábbi évek gyakorlata alapján a 2020/2021 tanévben is regisztrált az Emberi Erőforrások Minisztériumának projektvezetése mellett az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Pénzügyminisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Junior Achievement Magyarország Alapítvány közreműködésével  szervezett Pénz7 programra. Az idei tanévben a pénzügyi téma mellett a vállalkozói téma, a vállalkozói kompetenciafejlesztés és a vállalkozói ismeretek élményalapú bevezetése is helyet kapott.

A március első hetében megvalósított program keretében a 9-10. évfolyam részére a Családi költségvetés témakör került feldolgozásra. Az ismeretanyagok átadása után Kahoot játék keretében feldolgozott kvízen vettek részt a diákok, és adtak számot megszerzett ismereteikről. A program sikeresen zárult, hiszen a kvíz 8 illetve 10 kérdéses csomagját sokan hibátlanul teljesítették, és csak a gyorsasági idő döntötte el, kik kerültek az élre.

A 10.A és 12.A osztállyal az InnoVÁL(L) – Vállalkozz Okosan e-learning tananyag „Lehetőségek a vállalkozásindításhoz” feldolgozására vállalkoztunk.

A kapcsolat Skype segítségével jött létre. A diákok pontos képet kaptak arról, hogy vállalkozóként hogyan, milyen jogszabályi körülmények között lehet tevékenységeket végezni, honnan lehet anyagi forrásokhoz jutni a vállalkozás indításához. Megismerhették a különböző vállalkozási formák közötti különbségeket, a StartApp vállalkozásokat, az adózási formákat, Kahoot kvíz kérdések segítették interaktív módon az ismeretek elmélyítését.

A 12-13. évfolyam diákjainak már komolyabb témát, a vállalkozás marketing eszközeinek megismertetését dolgoztuk ki. A 4C illetve a 4P újabb szempontok szerinti megfogalmazása sokat segíthet a turisztikás és vendéglátós diákok sikeres érettségiénél, szakmai záróvizsgájánál.

A program zárásaként Szigetlaki Zsolt, a Yaw VR Motion Simulator Kft. ügyvezetője tartott előadást. Bemutatta a céget és termékét a játékélményt jelentősen növelő Yaw Mosion Simulatort. Ez a világon az első olyan 3 dimenziós szimulátor, amelyet otthoni használatra terveztek. A diákok megtudhatták, hogyan fejlesztették ki a terméket, a gyártáshoz és a piacra vitelhez miként teremtették elő a forrásokat, hogy lett az ötletből piacképes termék.

Bemutatkozó videó a vállalkozóval:

A diákoknak tetszett a program, sokan részt vettek rajta, a játékos forma pedig különösen nagy sikert aratott. A szervezők által kiadott online filmek, ppt-k sokat segítenek majd a további évek tanításainál is.

Köszönjük a lehetőséget! Köszönjük a szervezést és a diákok bevonását a programba Csehné Hámori Éva, Szabó Gyöngyi és Németh Vivien tanárnőknek!