Lengyelországi kirándulás

A Waclaw Felczak Alapítvány támogatásával iskolánk 21 diákja és 3 tanára június 10-12-e között lengyelországi kiránduláson vehettünk részt.

Utazásunk célja, elsősorban benyomások szerzése volt Lengyelországról, az épített és természeti környezetről, a kultúráról, a magyar-lengyel történelmi emlékhelyek meglátogatása, a lengyel-magyar barátság megtapasztalása, valamint az osztályközösségben megélt élmények bővítése, mélyítése volt.

A három nap során megismerkedtünk Krakkó belvárosával és felkerestük a világhírű wieliczkai sóbányát is. Az Auschwitzi Tábormúzeum megrendítő élmény volt mindannyiunk számára, az egykori koncentrációs táborban a kiállításon döbbenten fedezték fel diákjaink a kőszegi vasútállomás fényképét.

Harmadik napon Zakopánéba utaztunk, ahol megismerkedtünk a tátrai hegyi pásztorok, a gorálok történelmével és a II. világháború alatti hősies futárszolgálatukkal.

Siklóval felmentünk a Gubalowka-hegyre, ahonnan gyönyörű panoráma nyílt a Tátra hegyláncaira.

A hosszú hazafelé vezető út során a jókedv végig velünk tartott, a buszban vidám beszélgetések és közös élmények felidézése tették könnyeddé az utazást.

KEGISZ
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket (cookies) használ ahhoz, hogy a weboldal megfelelően működjön, továbbá az oldalt felkereső látogatók számára a legjobb felhasználói élményt lehessen biztosítani. A sütikben elmentett információk a weboldalt felkereső látogatók böngészőjében kerül tárolásra, és olyan adatokat tartalmaznak amelyeknek segítségével felismerhetjük, ha a weboldalra visszalátogat, vagy segít abban, hogy a weboldal melyik oldalait látogatja a felhasználó a leggyakrabban, mik a legérdekesebbek számára, melyik részek a legjobban használhatóak.

A felhasználó a bal oldali rész fülein keresztül a süti beállításokat részletesen be tudja állítani.