Tehetségközelben – „Idővágta”

Iskolánk sikeresen pályázott a Nemzeti Tehetség Program 2025. évi „Tehetségközelben” – komplex tehetséggondozó programok című felhívására. Az „Idővágta” elnevezésű program megvalósítására 4 300 000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesültünk.

A NTP-TEHETSEG-25-0261 azonosítószámú program célja a tanulók komplex fejlesztése a történelmi ismeretek, a dráma– és színjátszás, valamint a lóval való tevékenységek összekapcsolásával. A résztvevő diákok színjátszó foglalkozásokon, lovaglási és lovasszínjátszó alkalmakon vesznek részt, amelyek során egy, a magyar történelem jeles eseményeit feldolgozó színdarab létrehozásán dolgoznak.

A programot számos kiegészítő tevékenység gazdagítja, többek között színház- és múzeumlátogatások, múzeumpedagógiai foglalkozások, projektnapok, valamint látogatás a Nemzeti Lovas Színházba. A tehetséggondozó programhoz tehetséges általános iskolás tanulók is csatlakozhatnak.

A kezdeményezés kiemelt célja, hogy teret adjon a tehetségek kibontakozásának, és motivációt nyújtson a mezőgazdaság, valamint a színészi és előadóművészeti pálya iránt érdeklődő fiatalok számára.

A program tervezetten 2026. január 7. és július3. között valósul meg.

Tehetségközelben – „Zöld zóna”

Iskolánk a Nemzeti Tehetség Program 2025. évi „Tehetségközelben” – komplex tehetséggondozó programok című pályázatán a „Zöld zóna” elnevezésű programmal 2 000 000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.

A NTP-TEHETSEG-25-0348 azonosítószámú projekt keretében a mezőgazdasági technikus tanulók tehetséggondozása valósul meg a korszerű agrártechnológiák területén. A program szakmai megvalósításában együttműködő partnerünk a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara, amely országosan is kiemelkedő eredményekkel rendelkezik az agrárinnováció területén.

A projekt komplex szemléletű tehetséggondozást valósít meg: a tanulók műszaki, matematikai és mezőgazdasági ismeretei egyaránt fejlődnek. A programoknak az egyetem gyakorlati bázisai, valamint korszerű mezőgazdasági üzemek biztosítanak helyszínt, ahol a diákok valós környezetben szerezhetnek tapasztalatokat.

A résztvevők megismerkednek a drónkezeléssel, valamint annak agrárterületen történő alkalmazási lehetőségeivel. A projekt zárásaként egy többnapos programsorozat keretében a tanulók általános iskolások számára is bemutatják az elsajátított ismereteket, hozzájárulva ezzel a természettudományos és agrárpályák iránti érdeklődés felkeltéséhez.

A program tanéven átívelő programsorozatként (2025. 09.11-2026.07.02.) valósul meg.

KEGISZ
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket (cookies) használ ahhoz, hogy a weboldal megfelelően működjön, továbbá az oldalt felkereső látogatók számára a legjobb felhasználói élményt lehessen biztosítani. A sütikben elmentett információk a weboldalt felkereső látogatók böngészőjében kerül tárolásra, és olyan adatokat tartalmaznak amelyeknek segítségével felismerhetjük, ha a weboldalra visszalátogat, vagy segít abban, hogy a weboldal melyik oldalait látogatja a felhasználó a leggyakrabban, mik a legérdekesebbek számára, melyik részek a legjobban használhatóak.

A felhasználó a bal oldali rész fülein keresztül a süti beállításokat részletesen be tudja állítani.